Az anyatej megfelelő mennyisége

Gyakran fordul elő, hogy a kórházban még van bőven anyatej, aztán az első otthon töltött napokban vagy pár hét után pangani kezd, esetleg átmenetileg elmarad az anyatej természetes képződése.

Soha ne feledjük el a lelki hátteret. A megfelelő lelki beállítódást. A nyugalmat, amit a kisbaba felé árasztunk. A szorongástól meg lehet szabadulni, ha például a gondolatainkat – ha kell, több napos kemény munkával -, pozitív irányba tereljük. Ha zavar maga a szoptatás ténye, vagy ha az utcán a gyerek szopni akar, és mi meg nem…, a mellünk formája, a lakáshoz kötöttség érzése, akkor ezeket a szorongásainkat valljuk be magunknak és a párunknak is, vagy a védőnőnek, a saját édesanyánknak, mindenkinek, akivel erről beszélgetni tudunk.



 Ennek egyik oka lelki eredetű, hiszen sok első gyermekes édesanyára tör rá a "Jesszusom, én tényleg anya lettem, ennek a gyermeknek az életben maradása tőlem függ!!!" érzés. Ha sikerül magunkat megnyugtatni, vagy van segítség, akinek bevallhatjuk szorongásainkat, és egyáltalán merünk ezekkel szembe nézni, akkor lelkileg is hamarabb túl juthatunk az első lelkileg nehéz napokon. Ha az édesanya szorong, azt a baba is megérzi. 

Van olyan eset, amikor a kórházból hazatérve, egy teljes napra vagy akár egy teljes hétre nem jön az anyatej a mellekből. A kórházban még volt, otthon pedig már nincs. Hazatérni a gyermekkel és ezután őt nevelni, őróla 24 órában gondoskodni, sok elsőgyermekes anyuka számára okozhat átmeneti szorongást, és ez a félelem az anyatej elmaradásával is lecsapódhat.

Egyszer egy édesanya elmesélte, hogy majd egy teljes hónapon át nem volt anyateje. A kórházból hazatérve az első hét simán ment, mivel ott volt vele a saját édesanyja és a férje is. De egy hét után mindenkire magára hagyta a gyermekkel, és 24 órán belül elment az anyatej. Előbb várt, majd kétségbeesett, tápszert szerzett, etetett, majd megint kétségbeesett. Két nap után át kellett gondolnia, mi a helyzet és mit tegyen.

A védőnő és a háziorvos tanácsára elkezdte két óránként lefejni a semmit. Pár nap múlva sem történt semmi. Igyekezett az aggódását visszafogni, hogy a kisbaba azt ne érezze – főleg, amikor a cumisüvegből tápszerrel eteti. A kisbaba egyébként nagyon jól érezte magát, evett, aludt, evett, aludt. Azonban egy hét semmi-lefejés után sem történt semmi. Az anyatej nem jött. Ekkor elhatározta, hogy ad magának egy teljes hónapot.

Heteken át két óránként fejte a semmit, még éjszaka is, amikor a csecsemőt megetette a cumisüvegből. És a 26. napon visszatért az anyatej. Utána annyi tejet termelt a szervezete, hogy olykor még lefagyasztani is volt mit. 

A legtöbb édesanya esetében azonban nincs ekkora baj, csak rövid átmeneti pangás, vagy a tej mennyiségének csökkenése fordul elő. Az anya szervezete sok esetben éppen annyi anyatejet állít elő, amennyire szükség van.

A legtöbb nő esetében az első otthon töltött napokban vagy hetekben elindul az a folyamat, hogy a szervezet a szükséges és megfelelő mennyiségű anyatejet „állítja elő”. A baba életének első két hónapjában ezért gyakoribb a hirtelen pangásnak induló tej tapasztalása, aztán szépen beáll az anyatej a megfelelő mennyiségre. Persze, mindig előfordulhatnak a „normálistól” eltérő esetek, de hogy kinél mi a normális, azt nehéz lenne megmondani. Ami az egyik anyánál normális tejmennyiség, a másiknál vagy sok vagy kevés.

Ha a tej mennyiségét kevésnek érezzük, forduljon orvoshoz. Lehetnek betegségek (lázas náthás napok, fülgyulladás, komolyabb betegségek), amik persze nagy hatással vannak az egész természetes szoptatásra, az anyatej minőségére, mennyiségére, ízére, stb.



 Ha a baba szoptatás után láthatólag jól van lakva, nyugodt, a mérlegen a súlya gyarapodott, de legalábbis nem csökkent, akkor nincs semmi baj. A szoptatás utáni fejés lényege nem a nagymennyiségű tej lefejése, hanem a tejcsatornák kitisztítása, akár pár csepp tejről lévén szó, hogy ne okozzon tejpangást és mellgyulladást.

Szülőnek lenni nem kis feladat. Szoptatni, táplálni, a jól-levést árasztani és biztosítani nem kis feladat. Egy édesanya mondta egyszer egy babaklubban, miközben néztük a kúszó-mászó és totyogó kicsiket:

„Akinek már van gyermeke, az tudja csak igazán átérezni, mit jelent az a szó, hogy aggódás.”

Soha ne feledjük el a lelki hátteret. A megfelelő lelki beállítódást. A nyugalmat, amit a kisbaba felé árasztunk. A szorongástól meg lehet szabadulni, ha például a gondolatainkat – ha kell, több napos kemény munkával -, pozitív irányba tereljük. Ha zavar maga a szoptatás ténye, vagy ha az utcán a gyerek szopni akar, és mi meg nem…, a mellünk formája, a lakáshoz kötöttség érzése, akkor ezeket a szorongásainkat valljuk be magunknak és a párunknak is, vagy a védőnőnek, a saját édesanyánknak, mindenkinek, akivel erről beszélgetni tudunk.

Melltartóbetét 60 db

Raktáron
4 490 Ft

Szoptatós melltartó 75B

Raktáron
3 290 Ft

Antipangás mellszívó

Raktáron
4 890 Ft

Well-Being Classic mellszívó

Raktáron
7 990 Ft

NaturalFeeling kézi mellszívó

Raktáron
13 990 Ft

Well-Being kézi mellszívó

Raktáron
11 490 Ft

Bimbóvédő M/L

Raktáron
3 790 Ft

Boppy ® 4 & More multifunkciós kendő

Nincs raktáron
8 190 Ft

Boppy® szoptatós párna

Nincs raktáron
17 990 Ft